 |
|
|
|
kis minivilággal sem tartok még sehol, de már a második jár a fejemben  (kétsávos autóút, felette betonhídon kétvágányos fővonal. Heh.)

De tegnap elkezdtem az elsőt, styrodurból csináltam egy rézsűt, hogy ne teljesen lapos legyen. Megcsináltam a parafa emelést, beraktam a sínt. Itt egy pillanatra elakadtam, mert a nagyvasúton a talpfák között értelemszerűen nincs a sín alatt semmi, a modellsíneknél meg van, műanyag. Sőt, a nagyvasúton néha kimondottan át lehet látni a töltés és a sínszál között, keresztben. Ezt csak így lehetne megvalósítani, hogy a talpfák közül kisflex-szel kivagdosom az összekötő darabokat, de ehhez a babra munkához most nem volt türelmem.
|
Így aztán rögzítettem a sínt, leragasztottam, a styrodur lukjai miatt a vizszíntes felületet Tesa szalaggal beburkoltam, majd megcsináltam az ágyazatot és azt is beragasztóztam. A híg mosogatószeres vizet kiürült ablakmosószeres szórófejjel terítem (tocsogjon), a ragasztót pedig kb. tejsűrűségűre higítom vizzel és injekciós tűvel csepegtetem végig akár több rétegben is.
Száradás (10-12 óra) után a kóbor kavicsszemeket leszedegetem, de ez nem kis meló. |
|
Mit használok? |
Ágyazatkő: Noch 95656 H0 középszürke kavics ( link)
Ragasztó: Palma Fa Expressz és normál
Fű: Heki wildgrass és Silflor ( link)
|
|
|
 |
ágyazat és rézsű - még ragasztás előtt
|
A fennmaradó részekre kopottas, gazos füvet tervezek egy kis kitaposott gyalogösvénnyel (végig a sín mellett), a háttérbe fákat és bokrokat, a vasúttól faoszlopos, rozsdás hálós kerítéssel elkerítve.
A koszolást most a végére hagyom, hogy egybefüggő legyen. |
|
:: Első dioráma :: módosítva: 2007. október 6. :: |
|
|
 |
|
|
|
Kb. 2 éve van nálam tervben egy dioráma elkészítése, elsősorban hogy leváltsam azt a rotyi tákolmányt, amin a modelljeimet lefotózom. A kezdeti bizonytalan lépések után letisztult, hogy megcsinálom a fóti állomás 2+1 vágányos, felsővezetékes mását épülettel, rakodódombbal, kerekes kúttal és kiskutyával, nagyjából fullosan. Bár voltam már mérni, fotózni, végül beigazolódott a mondás, aki sokat markol keveset fog.

Nagyon tetszenek paksinuti munkái, különösen az Ópaks modulja, ahogy a való világot lekicsinyítette. De rá kellett jönnöm, hogy elsőre frusztráló feladat a való világot másolni, mert sokkal nagyobb a hibázás lehetősége. Ezért első diorámának egy fantázia szülte kis egyvágányos mellékvonalat csinálok, talán felsővezetékkel, de semmi extra.

A korábban erre a célra szánt Styrodur szigetelő lapot is elvetettem, sokat kísérleteztem vele, de a gyárilag belevájt 3-4 mm mély felületi lukakat nehéz volt eldolgozni, úgyhogy ejtettem. A méretet az élet adta, találtam egy darabka 70x30 cm-es rétegelt lemez darabkát, ami tökéletes alap lesz.

Sok honlapot átnéztem a neten, szerencsére vannak modellezők, akik publikálják a tapasztalataikat. Elsősorban az ágyazatkészítés, füvesítés, terepépítés témájában kutakodtam.
|
Az ágyazatépítésre három nagy irányzatot találtam:
|
- martisz módszere, aki parafaágyra teszi a sint, majd szárazon megszórja kaviccsal, ecsettel elegyengeti és ezek után nitrohigító és nitrolakk keverékével csepegteti be, ami betonkeményre köti. Ezek után rozsdásít, majd koszolással teszi élethűvé az ágyazatot.
 |
- paksinuti módszere, aki a töltésimitációt (ha szükséges) parafából csinálja, majd erre teszi a sint. Ezután ragasztóval tölti fel a talpfák közét és ebbe szórja az ágyazat anyagot.
 |
- veszprémi klub módszere, ahol az általuk aprított és méretre szitált bazaltot összekeverik vizes ragasztóval, ezzel egy pépet hoznak létre, amit felkennek a talpfák közé, kézzel és kisebb szerszámokkal egyengetve el, alakítva ki az ágyazat formát.
 |
|
Mindhárom módszerben van szimpatikus elem és mindhárom végeredménye meggyőző. Próbálgatás után nekem a martisz féle szárazon terítős megoldás vált be, azzal a módosítással, hogy a büdös nitrolakk helyett vizes faragasztós oldatot használok becsöpögtetésre. Csináltam ezzel a módszerrel négy-öt arasznyi darabot, a végén már egészen jó kis ágyazatok jöttek ki.
|
 |
gyakorló ágyazatok egyike - már patinázva |
|
:: Első dioráma :: módosítva: 2007. október 2. :: |
|
|
 |
|